Mint látjátok én egy arany és egy ezüst sárkány leszármazottja vagyok, s a nevem Draudan. Történetem több ezer éve kezdõdött, s láttam fajtám üldöztetésének kezdetét. Bár én még fiatalnak számítok a magam 3-3500 évével, s még remélhetõleg sok idõm van hátra, hisz mi sárkányok nagyon hosszú életûek vagyunk. Az õssárkányok körülbelül 8-9000 évesek és 30-40 méter magasak, de én még eltörpülök mellettük a magam 20-25 méterével. Tanúi voltunk a halandók és a szellemek felemelkedésének és fajtánk hanyatlásának. Ez az én történetem, mint fajtám utolsó túlélõje. Most elmesélem nektek miért éltem túl fajtám képviselõit, s miért keresek egy tiszta lelkû és segítõ kész lányt. Bár méreteim elég félelmetesek a halandók szemében, de tudom hogy nagy veszélyben vagyok mert minden halandó a kincsünkre és varázs erõnkre pályázik, hogy elnyerjék az örök életet. De leszögezném kedves olvasó, hogy MI sem vagyunk halhatatlanok sõt nagyon is halandók vagyunk, ami már bebizonyosodott. Szóval akkor most elmesélem életem egyik legszörnyûbb eseményét, s remélem megértitek tetteimet. Mint említettem a nevem Draudon és én egy sárkány vagyok. No ne a szellemekre gondoljatok, hanem azokra a sárkányokra akik valaha éltek ezen a földön. Szóval én valódi sárkány vagyok, akik ismerik a mágiát és csak a legszükségesebb esetben veszik fel egy halandó alakját. Hogy mégis mit jelent ez? Csak azt hogy nem szeretjük a halandók alakját viselni, mert mi büszkék vagyunk magunkra és kinézetünkre, nem úgy mint a szellemek egy része. Hogy ezen még is mit értek? Annyit, hogy a szellemek elõszeretettel vegyülnek el az emberek közt bár egy kicsit elütnek tõlük. Mi ha felvesszük a halandók alakját akkor se tudunk elvegyülni köztük, mert a szemünk hüllõ szerû marad és a bõrünk is hasonló árnyalatot vesz fel mint a pikkelyeink. Még is mit jelent ez? Vegyünk engem alapul, na szóval ha én felveszem a halandó alakom akkor a szemem olyan mint a mácskáké vagy kígyóké, a bõröm ezüst és arany árnyalatú és a hajam is ilyen árnyalatú lesz. Tehát láthatjátok nem tudunk elvegyülni az emberek közt. Na térjünk vissza a történetemhez. Még fiatal voltam és magamon kívül nem sok minden érdekelt akkoriban. :)) Az emberek és a szellemek még kevesen voltak, s mi sárkányok uraltuk e földet. Több száz évig éltünk békében a halandókkal és a szellemekkel, de történt valami és a halandók ellenünk fordultak. Sok ember emlegette a sárkányok mesés kincseit, s ezért kezdtek üldözni minket. Ezekben az idõkben találkoztam a párommal egy gyönyörû és intelligens ezüst sárkány hölggyel, aki kissé forrófejû volt bár ez nem volt ritka a fajtánknál. Jól meg voltunk együtt és már közös ( hm ezt nehéz megfogalmazni, ugyanis nem tudom pontosan miként írjam le talán ez jó lesz) „gyermekeinket” vártuk. Egy reggel szokásos ellenõrzõ körutamra indultam a párommal közös területünk felet, s mire visszaértem párom már holtan feküdt barlangunk bejáratában. Amint földet értem egybõl lakhelyünk belseje felé mentem ahol szörnyû látvány fogadott még meg nem született gyermekeink közül az egyiket megölték és a másikat elrabolták ( félre értés ne essék mi igazi sárkányok tojásokból születünk). Mérhetetlen gyászomban és rettenetes dühömben nem egy falut tettem a földdel egyenlõvé, s az ott lévõ halandókat lemészároltam. Miután gyászom és dühöm csillapodott egy nyugodt csendes helyet keresetem magamnak, s hamarosan megtaláltam „álmaim” nyugvó helyét ahol békében pihenhetek. A hely egy kis facsemete közelében volt. Amint elhelyezkedtem a barlangban évszázados álomba merültem. Nem tudom mennyi idõ telhetett el mióta álomba merültem, de egy reggel hangos veszekedésre ébredtem. Kissé morcosan keltem fel, ami nem csoda. Miután kimásztam az eddig rejtekhelyemül szolgáló barlangból néhányszor megmozgattam szárnyaimat, s jó néhány méterrel a föld felé kerültem. Mámorító érzés volt ismét a levegõben lenni, de megakartam tudni ki zavart fel álmomból. Amint közelebb értem hozzájuk (gyalog mentem :) ) felém néztek, s hatalmas rettegést olvastam ki a szemükbõl. Majd az egyikük megszólított.


-Keh, mit akarsz szellem?-kérdezte egy fura piros ruhás fiú

-Hm, szellem?-kérdeztem-Valamit elnéztél kis ember. Én nem vagyok szellem.

-Mit mondtál!?-kérdezte tõlem dühösen-Én nem vagyok ember!

-Kérlek nyugodj meg.-hallottam egy lány hangját

-Még hogy nyugodjak meg!? Már mégis hogy mikor ez a pancser le kis emberezett?-kérdezte a lányt magából kikelve a fura fiú


A kis fickó kezdte túl feszíteni azt a vékony húrt amit évszázadok alatt sikerült helyre hoznom. „Még hogy pancser? Kikérem magamnak Én nem vagyok pancser.”-gondoltam magamban.


-Hé kis ember. TE nem tudod kivel beszélsz.-mondtam miközben hangom néhány árnyalattal mélyebb lett.

-Majd meglátjuk.-jött dühös válasza és elõvette kardját, mire nevetésben törtem ki.

-Azzal a fogpiszkálóval akarsz rám támadni?-kérdeztem még mindig nevetve, mire fura szemeket meresztettek rám

-Megkérdezhetem ki vagy?-kérdezte a lány

-Én Draudan vagyok egy sárkány.-válaszoltam, majd kiegyenesedtem és feléjük tornyosultam

-Jesszus ez hatalmas.-mondta áhitatosan a lány

-Most mit néztek ennyire rajtam?-kérdeztem ismét lehajolva a szintjükre

-S-semmit, csak még soha nem láttam ilyen hatalmas lényt mint te.-mondta a lány

-Ezt hogy érted? Mi lett a fajtámmal? És kik vagytok ti?-kérdeztem feszülten

-Én Kagome vagyok, õ itt mellettem Inuyasha.-mondta-A fajtáddal? Évszázadok óta nincsenek sárkányok, csak sárkány szellemek vannak.-mondta sajnálkozva


Megdöbbenten néztem a lányra, majd mikor felfogtam szavai jelentését teljesen ledermedtem. Mire végre ismét önmagam voltam megéreztem egy különös alak jelenlétét aki felénk közeledett, s mint mindig megérzésem most se csalt meg és hamarosan megjelent egy fehér hajú fickó. Mire a piros ruhás kölyök (nem tudok rá mit mondani) morogni kezdett.


-Mit keresel itt Sesshoumaru?-kérdezte feszülten az idegent

-Nem hozzád jöttem öcsém, hanem hozzá.-mondta miközben rám nézett

-Mit akarsz?-kérdeztem a fickótól

-Csak érdekelt hogy ki miatt rettegnek a kisebb szellemek.-válaszolta rezzenéstelenül

-A szellemek rettegnek tõlem?-kérdeztem ismét nevetve, s közben kiegyenesedtem


Nem tudtam elhinni amit mond hogy a szellemek rettegnek tõlem? Ezt nem bírtam ki nevetés nélkül, mire mindannyian hátráltak pár métert. Hát igen elfelejtettem hogy milyen erõs is a hangom, de hát ezt elnézhetik nekem hisz több évszázadon keresztül aludtam. Mire végre abba tudtam hagyni a nevetést, még két ember jött az eddigiekhez.


-Mi folyik itt?-kérdezte a lány

-Épp ezzel a pojácával ismerkedünk.-válaszolta Inuyasha, mire halkan rámordultam

-Már mondtam kölyök, hogy ne nevezz így.-mondtam és közben egy kis kénes gõzt leheltem az arcába


A kölyök hátrált jó pár métert és ismét rám szegezte a kardját, amit kezdtem unni és úgy döntöttem felveszem emberi alakom, amivel nagyon megleptem a jelenlévõket. A társaság annyira eltátotta a száját, hogy az a földet súrolta mire én ismét nevetni kezdtem, de ez már nem volt olyan fenyegetõ mint sárkány alakomban.


-Megmondanád mi olyan vicces?

-Csak ti. Nem láttatok még sárkányt?-kérdeztem nevetve

-Nem. Eddig azt hittük, hogy kihaltatok.-válaszolta a másik lány

-Hm. Én nem azt mondanám hogy kihaltunk, hanem inkább kiirtottak minket.-mondtam dühösen

-Mi?-kérdezték döbbenten

-Ti nem is tudtátok, hogy valaha mi voltunk e föld urai?-kérdeztem hitetlenkedve

-Hallottam már róla, de soha nem gondoltam hogy igaz lehet.-mondta a Sesshoumaru nevû alak

-Mit hallottál?-kérdeztem kíváncsian

-Azt beszélték, hogy minden sárkányt megöltek a kincseikért. Valamint olyasmi is szárnyra kapott hogy ha egy halandó megmártózik egy sárkány vérében az sebezhetetlen lesz.-mondta nyugodtan

-Sebezhetetlen?-kérdeztem dühösen-Van benne valami, de ahhoz hogy ezt elérjék igen csak meg kellet érte küzdeniük. A fenébe az egészet átaludtam.-morogtam dühösen

-Mi te átaludtad az egészet?-kérdezték hitetlenkedve

-Igen. Miután bosszúból lemészároltam jó pár falut, azután idejöttem és akkor még csak egy kis facsemete állt annak a fának a helyén.-mutattam a szent fára

-Mi? De hisz akkor már legalább 1-1500 éve alszol.-mondták döbbenten

-Hm lehet, nem számoltam a napokat.-mondtam tréfásan-De ha most megbocsájtatok megyek és keresek valami harapni valót, mert mint mondtátok jó hosszú ideig aludtam és kezdek éhes lenni.

-Miért nem csatlakozol hozzánk?-kérdezte a Kagome nevû lány

-Hm, nem hiszem hogy jó ötlet a kölyök miatt.-válaszoltam, mire Inuyasha morogni kezdett


Sesshoumaru is ott volt még és engem fürkészett, ami kezdett az idegeimre menni lévén soha nem voltam egy türelmes alkat. Na tehát csatlakoztam a kölyökhöz és csapatához, de jobbnak láttam ha emberi alakomban maradok, még ha oly feltûnõ is. Így legalább egy ideig biztonságban vagyok, s lehet velük megtalálom akit keresek. Tehát elindultunk egy falu felé, ahogy szavaikból kivettem. Amint odaértünk az emberek nagyon megbámultak, de nem támadtak ránk. Még a hûvös fickót (ne ijedjetek meg, de lehet hogy párszor így fogom emlegetni Sesshoumarut.) is illendõen fogadták ami nagyon meglepett. Mint megtudtam a Kagome nevû lány valami papnõ szerûség volt, míg a kölyök egy félszellem amire már rájöttem mikor megjelent a hûvös fickó. Nehogy félre értsetek én kifejezetten a nõket szeretem. :)) Na szóval a faluban egy öreg hölgy fogadott minket, s még engem is szeretettel fogadott ami nagyon meglepett. Bementünk a kunyhójába és beszélgetni kezdtünk.


-Megmondanád a neved idegen?-kérdezte az idõs hölgy

-Draudan vagyok.-feleltem illedelmesen, hiába a neveltetésem nem engedte hogy egy idõs hölgyet semmibe vegyek

-Ahogy látom te nem idevalósi vagy.-mondta

-Ezen a földön születtem körülbelül 3-3500 éve, de nem tudom pontosan mikor.-válaszoltam, mire a kis társaság ismét leesett állal ült velem szemben

-Te jó ég!-hallatszódott a hitetlenkedõ felkiáltás

-Mi az?-kérdeztem értetlenül

-Mi vagy te?-kérdezte az idõs hölgy

-Sárkány vagyok. Nem nem szellem.-mondtam megelõzve a további kérdéseket

-Te jó ég. Akkor te vagy az akit soha nem találtak meg a sárkány vadászok a legendák szerint.-mondta az öreg anyó

-Nem tudtam, hogy ilyen keresett voltam.

-Elnézést a faragatlanságom miatt, a nevem Kaede anyó.-mutatkozott be

-Semmi baj hölgyem, ahogy észre vettem mindenki döbbenten néz rám miután megtudja származásom.-mondta egy halvány mosoly kíséretében, aminek következtében kivillantak szemfogaim


Még jó darabig beszélgettünk, majd a társaság egy kiadós vacsora után nyugovóra tért, s addig én kimentem a falu szélére és miután leráztam magamról emberi alakom szárnyra keltem és szabadon szeltem az éjszakai égboltot. Persze fogalmam sem volt arról hogy valaki figyel, na szép mondhatom a sárkány már nem is repülhet nyugodtan. Na jó nem figyeltem eléggé és jelen pillanatban nem is érdekelt ki figyel és ki nem. Most csak a repülés öröme foglalkoztatott, hogy több százéves álmom után ismét szabadon szállhatok az égen. Lassan hajnalodni kezdet és én visszaindultam Kaede anyó falujába, ahol a kis csapat már keresett.


-Hol a fenében voltál?-kérdezte a kölyök

-Kicsit megmozgattam magam. Talán baj?-kérdeztem tõle ugyanolyan hangnemben, s közben felvettem ember alakom


„Á hogy én hogy gyûlölök ebben a formában lenni!” üvöltöttem magamban, de kifele semmit nem mutattam.Miután napi rendre tértek eltûnésem miatt útra keltünk, s mint megtudtam egy Naraku nevû fickót üldöznek. Már jó ideje úton voltunk, s én egy re jobban megkedveltem Sangot és Kagomét. Lassan úgy tekintettem a két lányra, mintha a lányom lenne. Ez nem volt jó hír a szerzetesnek és Inuyashának. Ja igen míg el nem felejtem teljesen a hideg fickó is csatlakozott hozzánk egy kis lány és egy zöld valami kíséretében. Mivel elvesztettem a családom a három lányt pártfogásomba vettem, s úgy bántam velük mint a saját gyermekeimmel. Volt akinek nem tetszett (célzok itt a kölyökre és a szerzetesre), hát igen õk nehezen viselték el az én gyámkodásomat a lányok felett. Nem egy alkalommal próbáltam beszélni Mirokuval, hogy miképp közeledjen egy lányhoz, de eddig még nem igazán fogadta meg a tanácsom. Inuyasha meg csak féltékenykedett, de nem tudta megmagyarázni mit is akar Kagométól. Õszintén szólva nála még a jeges fickót is szívesebben látnám a miko oldalán, de õ tudja kit választ. Azt hiszem beszélnem kell velük néhány dologról és itt nem csak a fiúkra célzok. Utunk során rengeteg kisebb szellem támadt a csapatunkra, ami nem volt a legkellemesebb, hisz nem használhattam varázserõm mert akkor felfedtem volna valódi kilétem. Szóval kénytelen voltam karddal és néhány illúzióval küzdeni ellenük. Na jó néhány kisebb illúziót a lányoknak is megtanítottam, de ami nagyon meglepett az az volt hogy Kagome és Rin alig 3-4 óra gyakorlás után könnyedén megtudták csinálni amiket mutattam nekik. Még Sango is sikeresen megtanulta õket, de neki már valamivel több idõre volt szüksége. Már közel négy hónapja hogy felébredtem, s lassan kezdtem hiányolni egy nõ társaságát. Tudom mire gondolsz kedves olvasó, hogy van mellettem két gyönyörû lány, de mint már mondtam õket a lányaimnak tekintem; tehát ideje lenne keresnem magamnak egy új párt. Bár már jó ideje elvesztettem elsõ párom, de még mindig hiányzik. Hát igen mint az igazi sárkányok utolsó képviselõje nem nagyon válogathatok, ez annyit jelent hogy a következõ párom vagy halandó vagy szellem vagy pedig félszellem lesz. Ha rajtam múlik csak olyan nõ lesz a párom aki elfogad olyannak amilyen vagyok az eredeti alakommal együtt, de remélem találok magamnak egy aranyos sárkány szellemet. Mint mondtam már jó ideje úton voltunk és egyik nap megtisztelt minket Naraku is, s valami olyasmit mondott hogy szüksége van az erõmre. Erre én csak kinevettem, majd megtámadtam a szemtelen kis mitugrászt ( még mielõtt bármit kérdeznél leszögezem, hogy utálom a fennhéjázó alakokat). Társaim döbbenten meredtek rám, amit nem csodálok. Mi tagadás kicsit elvesztettem a fejem és szerencsétlen flótást szó szerint kilapítottam. Most képzeljétek el társaim döbbent arc kifejezését amikor lecsillapodva tiszta fejjel felmértem tettem, s meg kell mondjam nagyon élveztem a dolgot. Na tehát Narakunak vége ami nem úgy ért véget ahogy azt szerették volna ( az igazi Naraku tisztelt meg minket a jelenlétével) nem egy kilapított összeroncsolt alakot akartak hanem egy hamu és por alakú Narakut. Ezen igen könnyen segíthetek csak fel kell vennem sárkány formám (igaz ami igaz már nagyon untam az emberi alakot) és csak egy apró villám-és jég lehelet kell hozzá. Erre meg mindannyian tiltakozni kezdtek, na szép mondhatom én csak segíteni akarok erre meg lehurrognak. Tehát Narakunak vége már csak nekem kell nyugovóra térnem vagy ismét egy társ mellet élnem, ami nem lesz könnyû. Tehát folytattuk utunkat nyugat felé, de hogy miért arra mentünk nem tudom. Hát igen a szerzetes végre rendesen kezdett udvarolni Sangonak amit nem is elleneztem, de Inuyasha még mindig nem tett lépéseket Kagome felé ezért úgy döntöttem közbe avatkozok, hisz még is csak a fogadott lányomról van szó! Tehát elhívtam õt egy kis magán beszélgetésre.


-Kagome mit érzel Inuyasha iránt.-kérdeztem határozottan

-Szeretem õt, de õ még mindig Kikyout szereti.-mondta majdnem sírva


Ekkor döntöttem el véglegesen hogy a kölyökkel is beszélek és ha tényleg azt a Kikyou nevû nõt választja akkor jobb ha lemond Kagoméról örökre, s a hideg fickót is kikérdezem egy két dologról. Amint visszaértünk társainkhoz majdnem a fülénél fogva rángattam magam után Inuyashát, s mikor kellõ távolságba értünk kérdõre vontam.


-Kit választasz?

-Ezt hogy érted Draudan?-kérdezte zavartan

-Kagome vagy Kikyou, most dönts mert késõbb nem lesz rá lehetõséged.-mondtam egy kissé fenyegetõbben a kelleténél

-Nem tudok dönteni köztük.-mondta szomorúan

-Muszáj lesz, mert ha tovább hitegeted õt a saját kezemmel végzek veled.-morogtam.


Tudom hogy egy kicsit szigorú voltam, de nem bírtam nézni a fogadott lányom szenvedését. Inuyasha az ultimátum után elvonult és én visszamentem társaimhoz, majd egy kis pihenés után ismét útra keltünk. Már közel jártunk nyugat határához, mikor emberi alakom meg-megremegett, amivel megijesztettem társaim. Egy kis tanakodás után felvettem sárkány alakom és miután mindannyian a hátamra szálltak pár erõteljes szárny csapással a magasba emelkedtem. Könnyen és gyorsan siklottunk a levegõben, mikor megláttam egy ismerõs helyet és lassítva tempómon leszálltam. Társaim furcsán néztek rám, de muszáj volt közelebb mennem egy üres barlanghoz. Valami vonzott a barlang belseje felé, de mivel már elég tapasztalt voltam inkább csak a bejárathoz mentem közel. Ahogy a közelébe értem valami vagy valaki elsüvített az orrom elõtt. Csak jó reflexeimnek köszönhettem, hogy idõben kitudtam térni a támadás elõl. Társaim idegesen tekingettek körbe, miközben én a támadót kerestem tekintetemmel. Hamarosan süvítõ hangot hallottam és arra csaptam farkammal, s ennek meg lett a hatása. Társaim egy sárkányt láttak a földbe csapódni pár méterre tõlünk, s miután az illetõ földet ért odasiettek és megnézték hogy él-e még. Gyorsan felvettem emberibb alakom és én is odamentem hozzájuk, de amit láttam teljesen ledöbbentett. A földön egy nõ feküdt, de nem akár milyen nõ hanem egy sárkány nõ helyesbítek egy sárkány szellem nõ. Az én szememben nagyon gyönyörû volt, bár volt párom szépségét nem múlhatta felül. A lány lassan ébredezett és amint meglátott engem támadó állást vett fel, ami pokoli kínokat okozhatott neki.


-Mit akartok tõlem?-kérdezte sziszegve

-Elnézést hölgyem, nem akartam ilyen durván kiütni.-mondtam bûnbánóan

-Mi maga ütött ki?-kérdezte hitetlenkedve miközben rám nézett


Még beszélgettünk vele egy ideig, majd megkértük hogy csatlakozzon hozzánk és szívesen igent mondott legnagyobb örömömre. Hamarosan a nevét is elárulta, ami igazán megnyerte tetszésem.


-Kit tisztelhetünk benned?-kérdeztem

-Karah vagyok.-felelte

-Én Draudan-mondtam

Karahnak gyönyörû ezüst haja és szeme volt, ami teljesen elvarázsolt. Mivel már közel öt hónapja utaztam társaimmal észre vettem néhány igen érdekes dolgot. A mindig jeges hangulatú Sesshoumaru érdeklõdõ pillantásokat vettet Kagoméra, persze csak akkor mikor azt hitte senki nem figyeli. Ami Inuyashát illeti még mindig nem döntött, s emiatt kezdet eltávolodni Kagométól. Bár kedveltem a kölyköt, de mégse akartam hogy Kagoméval legyen. Most joggal kérdezitek miért? Sok mindent megtudtam öt hónap alatt a csapatársaimról, s azt is tudtam hogy Inuyasha és Kagome már közel három éve ismerik egymást. Na ez nekem sok volt, ha szeretek valakit akkor azt akarom, hogy mindig mellettem legyen és tudjon az érzéseimrõl. Nem akartam elhinni hogy három év alatt nem tudta volna bevallani mit érez a fogadott lányom iránt, de ekkor váratlanul egy forgószél tûnt fel a semmibõl. Már elsõ látásra nem tetszet a fickó, aki ráadásul a nevelt lányom kezét szorongatta.Látták rajtam hogy kicsit feszült vagyok, ami meglátszott az arcomon és alakom vibrálásán, de a fickó észre se vette.


-Kagome drágám. Jól vagy? Rendesen vigyáz rád a palota pincsi?-kérdezte az idegen, mire morgásokat kapott cserébe

-Szia Kouga! Ö jól vagyok és nagyon vigyáznak ránk.-mondta Kagome

-Mit akarsz itt fiacskám!?-kérdeztem mogorván Kougát

-Ne szólj bele! Ez csak rám és Kagoméra tartozik.-jött a válasz

-Tévedsz farkas! Nem csak rád tartozik, hanem ránk is! És ha még egyszer az engedélye nélkül tapizod úgy fogod végezni mint az a Naraku vagy ki.-sziszegtem, mire a csapat társaim hátra húzódtak


A farkas nem mutatta hogy megijedt volna, de társaim látták mire vagyok képes, ha elvesztem a fejem. Még beszélgetett Kagoméval majd olyan gyorsan ahogy jött el is tûnt, de ha még egyszer a fogadott lányom közelébe megy az a kis mitugrász én biztos végezni fogok vele. Na jó elég a dühöngésbõl és térjünk vissza a történethez. Tehát folytattuk utunk nyugaton és hamarosan egy palota romjai tárultak szemünk elé. Rossz érzés fogott el. Az egész hely szörnyû eseményekrõl árulkodott, amit könnyedén észre vettem egy kis mágikus segítséggel. Bepillantást nyertem a múlt egy kis részletébe, ami a kölyök születésével volt kapcsolatban. Most nem részletezném miket láttam, de tudom hogy az emberek mindenkit pusztulásra ítélnek ha nem találunk valami megoldást. Karahval viszont egyre jobban kijöttünk és nagyon tetszet a sárkány alakja, de csak ritkán vette fel legnagyobb bánatomra. Amikor tehettem szárnyra keltem és társaimat a hátamra kapva szálltam az üde kék olykor fekete égen. Már jó ideje nyugaton voltunk, amikor az egyik hegy felõl különös erõt éreztem, de nem csak én hanem csapatom minden tagja is. Elindultunk arra felé, s közben sok minden megváltozott a csapatban. Inuyasha mindent megbeszélt Kagoméval, s arra a döntésre jutottak hogy továbbra is barátok maradnak, de semmi több nem lesz köztük. Kagome szomorú volt Inuyasha döntése miatt, de tudta így a legjobb mindkettejüknek. Most már szabad volt az út Sesshoumaru elõtt, aki ki s használta az alkalmat és vigasztalni próbálta az összetört szívû mikot. Bár nem volt a legtökéletesebb a módszere, de nagyon hatásosnak bizonyult. Már jó ideje úton voltunk mikor beleütköztünk egy védõpajzsba. Inuyasha persze egybõl erõvel akart bejutni rajta, ami nem sikerült neki, de következõ próbálkozását már megakadályoztam.


-Állj meg kölyök. Ezen a pajzson nem jutsz át erõvel.-mondtam, mire csodálkozva néztek rám

-Miért?-kérdezték a lányok

-Mert ez egy szent hely a sárkányok számára.-válaszoltam

-Errõl miért nem tudott senki?

-Azért mert eddig láthatatlan volt, s csak mostanra oszlott fel a láthatatlanság varázslata. De egyébként se tudtatok volna ide bejönni egy sárkány nélkül, hisz a pajzs csak egy sárkány jelenlétére reagál.-mondtam


Gyorsan felvettem eredeti alakom, ami meg könnyebülést jelentett számomra. Meglepetésemre Karah is felvette sárkány alakját, s meg kell hagyni úgy még vonzóbbnak találtam. Nálam jó 5 méterrel alacsonyabb volt, de gyönyörû ezüst pikkelyek borították kecses testét. Lassan elindultunk a védõpajzs felé, s az annyira nyílt szét hogy kényelmesen beférjünk rajta. Ahogy beléptünk rajta egy csodálatos táj tárult a szemünk elé. Hatalmas zöldellõ hegyek és gyönyörû vízesések voltak ahova a szem ellátott, de volt még valami amit elõször nem vettünk észre, s ez a fû alatt rejtõzõ hatalmas csontvázak voltak. Gyorsan rájöttem hol is vagyunk jelenleg. Ez a hely egy sárkány temetõ volt, s a hegyekben lévõ barlangok egyikében volt az ami idevonzott minket. Gyors iramban haladtunk a hely felé, s amint leszálltunk és bementünk a barlangba Kagomét és Rint bevonta egy-egy halvány fény. Kagome körül kék fény míg Rin körül arany fény ragyogott, majd lassan mindent ellepett. Olyan erõs lett a ragyogás hogy kénytelenek voltunk becsukni a szemünk, de amint eltûnt a fény kimentünk és csodálatos és egyben rémisztõ látvány tárult a szemünk elé. Én örültem neki hogy fajtám visszatért az élõk közé. Az égen több féle sárkány szárnyalt, s közben éreztem a védõpajzs felbomlását, ami lehetõvé tette fajtám szabadon szárnyalását. Ekkor leszállt elénk egy velem majdnem azonos nagyságú és korú sárkány, s vigyorogva nézett rám.


-Ni csak Draudan barátom.-mondta kicsit gúnyosan

-Lamahr. Azóta nem láttalak mióta megismerkedtem Tamikoval.

-Ahogy mondod és ki ez a szép hölgy?-kérdezte, s közben Karahra nézett

-Õ Karah, de nem ajánlom hogy kikezdj vele.-sziszegtem

-Mindig tiszteltem mások kapcsolatát.-mondta morcosan

-Tudom.-válaszoltam vidáman

-Hm, csak nem magaddal hordod a „vacsorád” is?-kérdezte

-Semmi közöd hozzá.-morogtam

-Le ne harapd a fejem!-mondta védekezve

-Ne haragudj, de õk a barátaim és nem szeretem ha vacsorának nézik õket.


Még jó darabig beszélgettünk, amikor észre vettem a Lamahr mögött tornyosuló fehér sárkányt. Õ volt Hessgeron a volt tanárom, akit egy meghajlással köszöntöttem.


-Üdvözlöm Hessgeron tanár úr.-mondtam, mire Kagome pánikba esett

-Te jó ég holnap után dogát írunk matekból.-kiáltotta Kagome

-Keh, minek mennél haza?-kérdezte Inuyasha

-Mert ez fontos nekem te tuskó!!!

-Te meg egy hisztis fruska vagy.

-Ezt nem kellet volna.-mondták a többiek

-Inuyasha, FEKSZIK!!!-kiáltotta Kagome


A váratlanul belém csapódó Inuyasha kicsit kibillentett az egyensúlyomból, de hála páncél szerû pikkelyeimnek nem éreztem meg. Persze Sesshoumaru nem tudta megállni hogy be ne szóljon Inuyashának, ami újabb veszekedést eredményezett.


-Szánalmas vagy öcsém.-mondta hidegen

-Majd megmutatom én neked ki a szánalmas.-morogta, s már majdnem neki ment bátyjának mikor leállítottam

-Nem vagyok küzdõ tér.-morogtam, mire leugrottak rólam és a földön kezdtek el csatázni


A csapat többi tagja kényelembe helyezte magát rajtam, s csak lemondóan sóhajtottak egyet, miközben a csatázó testvéreket nézték. Eközben én tanáromra néztem, s megkérdeztem azt ami furdalta az oldalam.


-Hessgeron tanár úr, hogy lehet az hogy ismét élnek?-kérdeztem bölcs tanárom kíváncsian

-Draudan ez igen egyszerû. Ez a vidék a sárkányok temetkezési helye volt, s akit ide temettek az mind életre kelt hála kis barátaidnak. De akik e helyen kívül nyugszanak azok soha többet nem térnek vissza közénk.-mondta

-Értem, de mégis mi volt az a kék és arany fény ami körbe vette Rint és Kagomét.

-Az az „élet” fénye volt. Ez annyit jelent, hogy csak egy tiszta lélek képes visszahozni a holtakat.-mondta

-Értem. Tehát akkor õk voltak az újra éledésünk záloga.

-Igen, de mivel mind ketten emberek ezért jobb ha elviszed õket innen, még mielõtt bosszút akarnának rajtuk állni azok akiket emberek öltek meg.-mondta bölcsen

-Nem engedem, hogy bajuk essen. Õk olyanok nekem, mintha a saját lányaim lennének.

-Szóval gyermekeidnek tekinted õket?-kérdezte

-Igen.-mondtam határozottan, s míg mi beszélgettünk a két testvér is abba hagyta a harcot

-Akkor az lesz a legjobb, ha õk is közénk tartoznak.-mondta nyugodtan

-Ezt hogy érti Hessgeron tanár úr?-kérdeztem (mindig a neve után raktam a tanár urat, mert így fejeztem ki a megbecsülésemet iránta)


Nem válaszolt a kérdésemre, hanem valamilyen furcsa hívó hangot hallatott és megjelent még két-három õs sárkány. Egy számomra ismeretlen varázslat megidézésbe kezdtek, amitõl a hátamon a nem létezõ szõröm égnek állt. Ösztöneim azt súgták hogy tûnjek el onnan amilyen gyorsan csak tudok, de nem akartam tiszteletlen lenni az õs sárkányokhoz. Míg a négy õs sárkány kántálása egyre hangosabb lett és ember társaimat különös ezüstös fény burkolta be. Annyira megrémültem az idõsek varázslatától, hogy mozdulni se mertem és levegõt is csak elvétve vettem. Eközben Lamahr is távolabb húzódott tõlünk, de még látó és halló távolságon belül volt. Amint az idõsek befejezték a kántálást Hessgeron tanár úr kivételével mindannyian elmentek, s csak mi maradtunk egymással szemben.


-Mi volt ez tanár úr?-kérdeztem kíváncsian

-Csak meg köszöntük a barátaid segítségét.

-De még is mit csináltak?-kérdeztem kicsit szemtelenül

-Amint eltelik két nap mindent megtudtok, de most mennem kell.-mondta, majd felszállt és eltûnt a szemünk elõl


Társaimmal lassan elindultunk a védõpajzs helye felé, majd átléptünk rajta és a nyugati palota romjai felé tartottunk. Lamahr is velünk jött, de elszörnyedve nézett rám amint felvettem emberi alakom.


-Draudan, te mit csinálsz?-kérdezte szörnyülködve

-Ha életben akarsz maradni te is emberi alakot öltesz.-mondtam határozottan

-Most mit hülyéskedsz?-kérdezte

-Draudannak igaza van. Az emberek, ha megtudják hogy még élnek sárkányok meg fognak ölni.-mondták a lányok


Lamahr nagy nehezen követte a példámat és felvette emberi alakját amin nevetnem kellett. Barátom morogni kezdett rám mert dühítette viselkedésem. De kérdezem én ki ne nevetne egy vöröses bõr árnyalatú, sárga szemû és vörös hajú alakon?



Hát õ lenne a barátom Lamahr. Tudom hogy kicsit idegesítõ egy alak, de a bajban lehet rá számítani. Na de térjünk vissza a történethez. Tehát miután drága barátom is felvette emberi alakját folytattuk utunkat a nyugati palota romjai felé. Eközben Inuyasha elvált tõlünk és elindult megkeresni Kikyout, ami elszomorította Kagomét, de Sesshoumaru végig mellette állt. Mi továbbra is a nyugati palota romjai felé mentünk, de mihelyst a társaim lepihentek az este közeledtével én elmentem és felkerestem egyik régi rejtekhelyem, ahol még évszázadokkal ezelõtt elrejtettem némi aranyat és drágakövet. Miután magamhoz vettem rég elfeledett kincseimbõl valamennyit visszatértem társaimhoz és én is nyugovóra tértem. Idõközben Kagome teljesen elfeledkezett arról hogy neki pár nap múlva matek dogája lesz, s ezen csak mosolyogtam. Közben Lamahr remekül szórakozott azon hogy meg tud minket tréfálni, s így lett õ a csapatunk tréfa mestere, akit néha már a pokolba kívántunk a tréfáival együtt. Nem volt unalmas utunk a palota romjaiig, de Lamahr már kezdett mindenkinek az idegeire menni. Mikor végre elértük a romokat én egy kis idõre elmentem és hamarosan néhány emberrel tértem vissza, mire csodálkozó tekinteteket kaptam cserébe. Miután mindent részletesen elmondtam az embereknek a közeli faluba mentünk, ahol kaptunk néhány kunyhót addig amíg felépül az új palota, ami teljesen más lesz mint a régi. A palota ezúttal termés kõbõl készül, amit fehérre meszelnek majd és nagy tágas ablakok lesznek minden szobában. Elindultunk ideiglenes otthonaink felé és az emberek neki kezdtek a palota felhúzásának, ami elég sok idõben telt és idõközbe visszajött Inuyasha is Kikyouval. Az építkezés lassan haladt, de ez most cseppet se érdekelt. Mivel Karah épp mondani akart nekem valamit, s én figyelmesen hallgattam.


-Draudan van egy jó hírem számodra.-kezdte mosolyogva

-Mi lenne az drágám?-kérdeztem

-Hamarosan apa leszel.-mondta, s én teljesen ledermedtem


Igaz ami igaz az utóbbi idõben elég sok meghitt órát töltöttünk együtt és várható volt, hogy következménye lesz. Miután felfogtam kedvesem szavait kirohantam és hangosan kiabálni kezdtem azt, hogy


-Apa leszek.


Társaim persze elõször hülyének néztek, amin nem csodálkozok hisz 3000-3500 évesen már lehetett volna annyi eszem hogy nem viselkedek ilyen gyerekesen. De bocsássátok meg nekem ezt a viselkedést, hisz elsõ gyermekeimet nem ismerhettem meg és most Karah bejelentette nekem hogy gyermeket vár. Ki ne örülne a hírnek? Fõleg akkor ha erre több száz évet vár, hogy ismét beteljesüljön a vágya. Társaim nem sokkal azután hogy megnyugodtam odajöttek hozzánk és gratuláltak nekünk, de már számomra is láthatóvá vált hogy mindannyian megváltoztak kicsit. Mindannyiójuknak világosabb lett a haja és a szeme, s kicsivel nagyobbak lettek körmeik és szemfogaik is. Már lassan egy éve tartott az építkezés mire elkészültek a palotával és végre beköltözhettünk. Ahogy birtokba vettük új otthonunk mindannyian elfoglaltuk a nekünk legjobban tetszõ szárnyat. Lamahr barátom a palotától nem messze lakott egy kisebb házban. Beköltözésünk után alig egy hónappal nagy meglepetésben volt részem. Két fogadott lányom jött át hozzánk a palota nyugati illetve a keleti szárnyból és remekül elbeszélgettek kedvesemmel, míg ki nem léptem a közös hálószobánkból. Akkor a két lány felém fordult, s mindkettejüknek fülig ért a szája, majd amit utána közöltek velem teljesen letaglózott, de nem azért mert rossz hír volt épp ellenkezõleg nagyon is jó híreket közöltek velem. Hát igen a fogadott lányaim alig két perce közölték velem, hogy õk is anyai örömök elé néznek. Végre Lamahr is megtalálta társát aki elviselte kedves barátom móka kitöréseit, s a környezõ falvak meg-meg viccelését. Az idõ gyorsan repült s Inuyasha is hamarosan bejelentette, hogy õk is babát várnak Kikyouval. Nagyon örültem, hisz mindig is egy nagy családra vágytam, s ami a legjobb benne Karah egy gyönyörû ezüstös hajú és barnás-vöröses szemû kislánynak adott életet, akit Aikonak neveztünk el.



Végre mindannyian békében élhettünk, s tudtuk hogy bár a halandók és szellemek szeme elõl rejtve él még a fajtánk néhány képviselõje hála Rinnek és Kagoménak. Most már békében élhetek életem végéig, s remélem még nagyon sokáig együtt lehetek párommal és barátaimmal. Hát ennyi lett volna a történetem, remélem nem untattalak kedves olvasó. Tudom hogy furcsának találod, hogy mint valódi sárkányok képesek voltunk felvenni az emberek alakját Lamahr barátommal, de egyett tudnotok kell vagy emberi alakban élünk vagy megölnek minket vagy pedig örökre búcsút kellet volna mondanom kedvesemnek, amit nem tudtam volna megtenni hisz teljesen belopta magát a szívembe. Örülök hogy elolvastátok történetem és remélem nem untattalak benneteket. Ég veletek kedves olvasók.


Vége